Értékteremtés a vállalati árfolyamkockázatok professzionális kezelésével

Vállalati devizakockázat-kezelés: hatékonyan csak saját kottából lehet

A kalandfilmekben a reménytelen, a devizapiacon a lehetetlen gyakrabban valósul meg, mint azt a matek indokolná. A forgatókönyvek érzelmi váza, hogy a kétség, reménytelenség, bizonytalanság után jön a nagy feszültség, az együttérzés, majd a megoldás és a tanítás. Az euró-forint piacán, amikor márciusban megvalósultak a januárban még lehetetlennek látszó „kis esélyű” árfolyamszintek (369), már javában nagyfeszültségre kapcsolt a piac, éppen úgy, mint 2008–2009-ben (320). A forintgyengülés ellen fogadó vállalatok és befektetők moziba kerültek, és csak reménykedhettek, hogy jön a pozitív kimenetel.

De a devizapiacot nem a filmesek rendezik, itt a pánikot a pénzügyi veszteség realizálása követi, a nagy feszültség után nem a megoldás jön, hanem a fájdalmas tanulság. A tetőponton, a „soha nem érjük el” árfolyamszinteken a tőkeáttételes opciós és határidős pozíciók kényszerlikvidálásra kerülnek, nehezen vagy soha nem gyógyuló sebeket okozva. A vállalatok a veszteséges kifutó pozíciókat lezárják, átstrukturálják vagy szkarabeuszként görgetik maguk előtt egy további pofont adva a professzionális kockázatkezelésnek.

Valóban furcsa hely a devizapiac, a lehetetlen itt gyakrabban jön be, mint az életben. Az euró-forint árfolyamsávját az elemzői várakozások decemberben 90 százalékos valószínűséggel 321–341 közé jósolták. Az éves volatilitási értékből 2020-ra a 314–347-es sávot kalkulálták. A legszélsőségesebb, de még komolyan vehető előrejelzés pedig arról tájékoztatott, hogy egy év múlva akár 355 is lehet az árfolyam. Majd egy hónap leforgása alatt a forint 10 százalékot, 35 forintot gyengült az euróhoz képest, márciusban felszúrt 370-ig, aztán négy nap elteltével visszakorrigált a 350-es szintre. Ismerős a mozdulatsor, a forint 2008-ban is éppen így viselkedett.

Ha már senki nem tolong vagy sürgölődik, hogy magyarázatot találjon a jelenségre, hogy miért éppen 370-en fordult az árfolyam, akkor egy sejtést megfogalmazok. Szerintem nagyon szoros kapcsolat van az egzotikus opciókba épített ki- és beütő (KO/KI) árfolyamkorlátok és az időről időre megjelenő pánikszerű, traumatikus árfolyammozgások között. A pánikmozgásokért a hirtelen támadt likviditáshiányon (drasztikus forgalomnövekedésen) túl legfőképpen a felelőtlenül megkötött, optikailag csalóka, a válságban aktivizálódó egzotikus opciók a felelősek. Amelyek eredetileg a befektetőknek az olcsó, kockázatmentes pénz illúzióját, a vállalati pénzügyeseknek meg az „ingyenes”, kiszámítható árfolyam-biztosítást vizionálták. E pozíciók az árfolyamokat a „hihetetlen és lehetetlen” „beütődési” szinteken túl a veszteségek realizálódásáig hajtják. E pozíciók sántítanak, mert a nyerő lábuk a piacról mindig eltűnik.

Azt szokták mondani, hogy legalább letisztul a piac, pedig sokkal inkább jelentős forgalomnövekedés mellett komoly pénzügyi jutalékok keletkeznek, és pénzek cserélődnek. E folyamatok a modern pénz alapvetően virtuális természetére világítanak rá, és megmutatják, hogy a befektetői vagyon vagy a vállalati reálfolyamatok eredménye hogyan tűnhet el, válhat pénzügyi követeléssé felelőtlen termékek és döntések hatására. A „letisztulás” után az árfolyam, mint aki jól végezte dolgát, visszatér a kamatkülönbözet, az infláció, az export- import, a gazdasági fundamentumok által determinált szintre.

A bukósisak lecsatolható, készülhetnek újra az elemzések. Leállt a gazdaság, elszállt a forint, az import- és exportcégek árbevétele nagy nyomás alá került. Vállalati pénzügyes ismerősöm mondta, ha nem treasuryztek volna, most nem lennének tele funkciójukat vesztett, évek óta görgetett veszteségekkel, amelyek az idei export kiesésével euróbevétellel nem fedezett spekulatív pozíciókká váltak. Ezek szerint idén a vállalati devizaárfolyam-kockázat kezelésének döntetlen eredménye is kiváló teljesítmény lesz. Méltatlan, hogy vállalati részről a teljes tanácstalanság, pénzintézeti részről az intenzív és felelőtlen termékinspirációk időről időre ráerősítenek arra a tévhitre, hogy az árfolyamkockázat-kezelés egy szerencsejáték típusú, alapvetően spekulációs tevékenység, amelynek az eredménye befolyásolhatatlan. Egyik évben plusz, másik évben mínusz, nincs mit foglalkozni vele.

Tényleg komoly fricska a treasuryszakma számára, hogy megint a cégeknek azok a pénzügyesei érzik nyeregben magukat, akik – szépen fogalmazva – a vállalati likviditási igény által motivált, pozícióvezetést mellőző árfolyamkockázat-kezelésben hisznek, magyarán, tesznek az árfolyamokra, pályafutásuk során nem kötöttek még határidős, opciós pozíciót, mindamellett eurómilliókat váltanak a húszperces, késleltetett offline árak alapján. Sajnos igaz, hogy az „árfolyamokkal nem csinálunk semmit” koncepció biztonságosabb, mint a stratégia és tervezés nélküli árfolyam-fedezgetés, vagy a pénzintézetek által inspirált kockázatkezelési részstratégiák felügyelet és tartalom nélküli alkalmazása.

A bankoknak át kellene lépniük az árnyékukat, és olyan negyedik generációs, strukturált pénzügyi termékek fejlesztésébe kellene fogniuk, amelyekkel az ügyfelek nem tudnak öngólt rúgni, amely termékek kockázat és árazás szempontjából reálisak, és az ügyfél is megérti, például tudja őket árazni. Felmerül a kérdés, miért nevezik árfolyam-biztosításnak az export határidős eladását, amely ugyan fixál egy árfolyamszintet (egy cash flow-t), viszont ha e szinten túlmegy az árfolyam, akkor a pozíciók masszívan termelik – ha úgy tetszik, biztosítják – a pénzügyi veszteséget, az elmaradt hasznot. Ingyenebéd továbbra sincs, de olyan termékeké a jövő, amelyek a vállalatoknak lehetőséget adnak, hogy a kockázatot vagy a magas költséget a futamidő alatt „kivegyék” az opciós struktúrából. A 21. században, az újkori, modern pénz formálódásának idején, kockázatkezelési termékek címszóval innovatív, magas komplexitású, felügyelhető pénzügyi megoldásokat vár a piac, amelyek fejlesztéséhez a szaktudás, a tapasztalat, az adatbázis, a pénz, a technika egyelőre a bankoknak
áll rendelkezésükre.

A vállalati árfolyamkockázat-kezelés jövője, hogy a pénzügyi hatékonyság digitális környezetben fog továbbterjedni. A cél továbbra is az, hogy a reálfolyamatok által képződött benchmarkhoz képest jobban teljesítsen a cég. A kockázatok kezelését a vállalatoknak saját kottából kell megoldaniuk, amihez sokat segítene a témában egy olyan hazai fejlesztésű treasuryszoftver, amely elérhető áron egyrészt edukálná a pénzügyi területet, másrészt a banki termékek árazásának ellenőrzésére, stratégiák szimulációjára, tesztelésére lenne alkalmas. A jövőben már tényleg versenyhátrányban lesz, aki nem ért a vállalati treasuryzéshez. Végezetül a bankos, pénzügyes, cégtulajdonos által alakított stabil „drámaháromszögről” Eric Berne Emberi játszmák című könyve jut eszembe, amelynek a gazdasági életre kiterjesztett változata azt tanítja, hogy a gazdasági élet is rejtett pszichológiai tranzakciók sorozata, amely előre látható kimenetel felé halad. E kimenetel most fókuszt váltott, és a digitális környezetbe ültetett pénzügyi hatékonyság felé tart, a játszmának lassan vége, vagy kiegészül a profi vállalati treasurerrel.

Share on facebook
Facebook
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Kérdésed van? Írj üzenetet nekünk.

Érdeklődik az árfolyamkockázat-kezelés fejlesztése iránt?
Kérem lépjen kapcsolatba szakértőnkkel!