Az „euróforint-veszélyek korában” – sokszor gyanútlanul – időzített bombán ücsörög az a cég, amely az indokoltat bőven meghaladó mértékben vesz részt a devizapiaci szerencsejátékban. Nagyon komoly bajok forrása lehet idén a túlzásba vitt devizaüzletelés.
Kicsit messziről, időszámításunk előtt 400 körül kezdem ezt a devizapiaci történetet. Van rá okom. Igazuk van ugyanis azoknak a cégvezetőknek, akik azt gondolják, hogy a devizapiacok kivételes lehetőséget kínálnak most számukra. Csak nem azt és nem úgy, ahogy arra közülük sokan fogadnak. A vállalati árfolyamkockázatok kezelése minden devizakitettséggel rendelkező cég számára kötelező – ez azonban nem azonos a spekulációval. Előbbi viharos időben is ellenállóvá teheti a vállalkozást. Utóbbi ott, ahol ez nem a főtevékenység, percek alatt tüntetheti el évtizedek munkáját.
A semmiből teremtett pénz tényleges hatásait még ma sem ismerjük eléggé, pedig a pénzszaporítás alapjai úgy tűnik, már a görögöknél is megvoltak. Erre mutat az alábbi pénzügytörténeti epizód, amelynek hitellességéhez nem fér kétség.
Pénznyomtatás kétezer éve és most
Dionüsziosz történetét már Polányi Károly is lejegyezte. Mit tett i.e. 400 körül az amúgy kegyetlenségéről híres szürakuszai? (Itt talán érdemes emlékeztetni arra, hogy türannosz kegyeltje volt Demoklész, akinek a kardja miatti fenyegetettség érzését még ma is szinte mindenki ismeri.)
Nos, a szürakuszai zsarnok, amikor lejárt egy a polgáraitól felvett kölcsön határideje, elrendelte, hogy szolgáltassák be pénzérméiket (az összeset). Képzeljük el a tétova zúgolódást a polgárok soraiban – már ha megengedhették maguknak ezt a luxust -, hogy még erre a maradék náluk lévő pénzre is rá akarja tenni a kezét ez a „hathatós és leleményes” pénzember.
Az események a várakozásaikkal ellentétesen alakultak azonban, mert amikor a pénzt elvitték Dionüszioszhoz, az néhány nappal később újra kibocsátotta azokat, de előbb új pecsétet üttetett rájuk úgy, hogy már minden 1 drachma 2 drachmát ért. Ezzel Dionüsziosz visszafizette eredeti adósságát és persze az újonnan beszolgáltatott pénzt is.
Jelzem még egyszer, a történet hitelességhez nem férhet kétség!
Pénzelméleti értelemben mit csinált a szürakuszai türannosz? Egyebet nem, mint tartozását pénzszaporítással egyenlítette ki. Élt pénzteremtési jogával (kamara haszna, regálé, seigniorage – a különbözőképpen nevezett nyeresége a pénzteremtésnek) és megsokasította a forgalomban lévő pénz mennyiségét, mai megfogalmazásban fedezetlenül pénzt nyomtatott.
Vegyük észre Dionüsziosz nem a modern hitelpénzrendszer keretei között operált, mert a hitelpénz-rendszerben a hitel visszafizetésével a pénz megszűnik, de az árupénz termelés keretei között sem működött, mert aranypénz teremtésnek sem nevezhetjük azt, hogy az egyes helyett kettest vésett egy pénzérmére. Dionüsziosz
EGY HITELÜGYLETBŐL KIINDULVA MÉG TÖBB PÉNZT TEREMTETT, AMIVEL SAJÁT ADÓSSÁGPROBLÉMÁJÁT MEGOLDOTTA.
A pénzügyi-csomag zseniális egyik oldalról rendezi a polgárok felé a tartozást, másik oldalról megoldja a „demokratikus kormány” zsoldosainak finanszírozását úgy, hogy a hitelképesség, a bizalom sem sérül, legalább is nem túlzottan.
Köztudott, hogy Dionüszosz uralma a szürakuszai pénzverés legragyogóbb, legtermékenyebb időszaka volt, bár azt is mondják, hogy a kiemelkedő demokratikus poliszok neki köszönhetik bukásukat…
A közgazdaságtudomány kerekét a leleményes pénzügyesek forgatják, valamerre…
A pénzelmélet egyik alapkérdéséről, a pénzteremtés mikéntjéről és lényegéről a szakirodalom különböző ágai eltérően vélekednek, a tudományterület megosztott, bármit is jelentsen ez. Az elméletek evolúciójának a természete a pénzügyi területre hatványozottan igaz, itt a gyakorlat (az ügyes pénzügyes leleménye) időről-időre önvizsgálatra szólít. A pénzteremtés folyamatának paradoxonja (fekete doboza), hogy a gyakorlat fókuszában még inkább elhomályosodik, hogy végül is hogyan hasznosul az új pénz a rendszerben, azaz ki nyer és ki veszít?
A Fed 2008-2019 között négyszeresére növelte a mérlegét, covid idején pedig még ezt is megduplázta, ergo 2008 óta nyolcszor több pénzt nyomtatott, mint a megelőző több mint 220 évben összesen. A nagyságrendek érzékeltetéséhez talán érdemes felidézni azt, hogy 2008-ig a dollár történetének 223 éve alatt megteremtett pénzből (a dollár használatát 1875. július 6-án fogadták el) az amerikaiak megvásárolták anno Alaszkát-Louisianát, legyőzték a briteket, spanyolokat, németeket, fizették a II. világháború utáni egyensúly költségeit a világban, eljutottak a holdra, és még sorolhatnánk.
Vajon a covid időszakban „a semmiből teremtett” pénzből (ahogy azt Bánfi Tamás, a Pénz forradalma című munkájában olvasható) mi lett? A pánikot elkerülendő célon túl mit oldottak meg ezzel az amerikai GDP nagyjából hatodának megfelelő 4 ezermilliárd dollárral.
MIRE MENT EZ A TENGERNYI PÉNZ? NE FELEDJÜK, HOGY NEM CSAK A FED, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK ÉS A BRIT JEGYBANK IS DUPLÁZTA A MÉRLEGFŐÖSSZEGÉT.
A társadalmi jólétet szemmel láthatóan nem növelte (még az inflációt is elszabadította). Inkább úgy tűnik, a pénzügyi rendszernek volt szüksége ismét SOS lélegeztetőgépre annak érdekében, hogy ez a gazdasági rendszer megint (2008) elkerülje az összeomlást. A modern pénzrendszerben a teremtett pénz, mint bankhitel (amiről tudjuk, hogy nem egyenlő az ügyfelek betéteinek összegével) valamit mindig finanszíroz és jövedelemként végül mindig eljut valakihez, akár mint a kamatos kamattal évről évre növekedő pénztőke jövedelme, vagy tőzsdei likviditás pótlék, akár mint a veszteséges derivatív ügyletek életben tartásának forrása, vagy talán, mint egyszeri fedezetlen hitelvisszafizetés a Dionüszioszi megoldáshoz hasonlóan.
Lehet, a következő ledőlő tabu az lesz, hogy a hitelpénzrendszerben teremtett pénzről kiderül, hogy keretei között nem csak hitel és devizavásárlás útján lehet pénzt teremteni, hanem ezer más módon is.
Nézzük mi köze mindennek a vállalati devizakockázat-kezeléshez!
Az árfolyamok sérülékenyek
A devizaárfolyamok túlzott sérülékenységének egyik rendszerszintű oka az egyre nagyobb tétekben játszott globális szerencsejáték, amely a krízis helyzetekben (pénzügyi-gazdasági válság, covid, háború, és ki tudja még, mi mindennel folytathatnánk ezt a sort) az árfolyam-elmozdulások mértékét négyzetre, köbre emeli. A tőkeáttételes ügyletek tömeges likvidálását a likviditáshiány kíséri ugyanis, ami generálja az árfolyamok extrém mozgását. A tőkeáttételes ügyleteken keresztül a pénzügyi piacokon minden képzeletet felülmúlóan zajlik a hitelből finanszírozott adok-veszek. Ennek méreteiről elég annyit tudni, hogy tovább nem feszíthető.
Hogyan lehet ugyanis értelmezni a pénzteremtésre és az árfolyamokra vonatkozóan azt, hogy az amerikai GDP 26 ezermilliárd dollár, a nyitott tőkeáttételes és derivatív pozíciók állománya pedig ennek 24,6-szorosa, azaz 645 ezermilliárd dollár?
Ez a 645 ezermilliárd egyelőre nem pénz, hanem határidős pozíció. Ez ugyan „lebegő” kötelezettség, de bármikor pénz válhat belőle – akkor is, ha veszteségbe fordulnak a pozíciók, de akkor is, ha nyereség termelődik rajtuk lejáratkor.
KEDVEZŐTLEN ÁRFOLYAM-ELMOZDULÁSOK ESETÉN A FEDEZETEK ELÉGNEK. A VÁLLALATI LIMITEK ÉS A KEZDETI 1-2-3 SZÁZALÉKOS LETÉTEK KIMERÜLNEK. ILYENKOR A DERIVATÍV ÜGYLETEK „LEBEGŐ VESZTESÉGE” AZ ALAPÖSSZEG BÁRHÁNYSZOROSÁRA NÖVEKEDHET.
Ezeket a pozíciókat le kell zárni (!) veszteséggel (kezelőorvosi javaslat), vagy el kell kezdeni finanszírozni, mert közeleg a krízispont (margin call), amelynek a peremén a létezés már nem reális. Szimbolikus pénzelméleti értelemben az eredetileg elsődlegesen a jövőben operáló tőkeáttételes pozíciókat el kell kezdeni finanszírozni a jelenben, a tranzakciós világban, aminek a következménye a „lebegő veszteség” finanszírozása és a mérhetetlen mennyiségű hitelügyletek generálása, amit pénzteremtésnek hívnak.
A kreatív könyvelés és a lebegő veszteség
Őszinte leszek, bár devizakockázat-kezeléssel foglalkozom, pontosan nem értem ezt a helyzetet (bár lehet, hogy épp hivatásom okán szemlélem értetlenül). Vegyük ugyanis a pozitív kimenetelt, amikor a finanszírozás hatására a pozíció begyógyul és az ügylet nyereséggel lezárható. Ebben az esetben egy csomó pénz terem a befektető, a portfoliókezelő és a szolgáltató legnagyobb gyönyörűségére. Akkor azonban, ha a pozíció nem gyógyul meg, akkor tokkal vonóval úszik a fedezet, a veszteséget finanszírozó hitelek, a közvetítői jutalék és van az a veszteség, az a pénzmennyiség, amit már nem tud az adós visszafizetni. Ergo, ebben az utóbbi esetben a hitelpénz biztosan nem visszafizetés által semmisül meg, hanem gyakorlatilag eltűnik a rendszerből…
Ennek alapján nézzük, a cégnek mit is jelent ez a „lebegő veszteség”! Értékeljük együtt milyen leleményes a mi szaknyelvünk! Milyen tapintatosan, milyen együttérzően fogalmaz, amikor azt mondja lebegő veszteség? Mintha valami tünékeny, irreális és csupán átmeneti jelenséggel lenne dolgunk. Olyan könnyed „izével”, ami létezésen túli, olyan virtuális. Pedig ez a veszteség se nem lebegő, se nem irreális, se nem virtuális! Annyit jelent, ha most lezárod a pozíciókat, akkor ennyi a veszteség. Ha máskor zárod le, akkor meg majd meglátjuk mi történik, kérdéses mennyi lesz az eredmény. Persze, ha a kreatív könyvelés a lebegő veszteséget a mérlegen kívüli tartományba száműzi, akkor tényleg lebeghet, mint az egyetlen szál lószőrrel felfüggesztett Damoklész kardja.
Azt a dossziét – belülről fakadó érdeklődés hiányában, vagy talán csak tartózkodásból – ki se nyitom, hogy mi a devizaforgalmi, finanszírozási és árfolyamhatása a mindenféle strukturált, kétdevizás, szimpladupla-knock in, knock out, európai-amerikai típusú Fx barrier, vagy feljavított-boosted-extra fene tudja milyen hókuszpókusz állandóan guruló ügyleteknek, ha beütnek a kritikus szintek és a rendszer elkezdi likvidálni azokat. Ezeknek az árazása „a szférikus trigonometria” Berndt Müller „A csillagászat alapjai” című könyv szerzőjének a területét érintik és halandó meg nem értheti.
Úgy tűnik a „gazdaság vérkeringését” adó reálfolyamatok, a vállalati valóságos devizaforgalmat generáló tranzakciós tételek, a devizapiaci forgalomnak csupán töredék részei. Ezek súlya, aránya pedig folyamatosan csökken, hovatovább az árfolyamokra gyakorolt hatásuk elenyészik az ipari méretekben játszott kockajátékhoz képest.
Ketyeg az időzített bomba
Mindezen előzmények alapján talán már érthető, hogy az „euróforint-veszélyek korában” sokszor gyanútlanul, időzített bombán ücsörög az a cég, amely az indokoltat bőven meghaladó mértékben vesz részt a devizapiaci szerencsejátékban és éves devizakitettségének aránytalanul nagy részét, esetleg az egészet, vagy még annak is többszörösét mindenféle devizaügyletekkel kockáztatja. Komoly tandíjat fizet minden olyan piaci szereplő, aki elindul a devizapiaci veszteségek görgetésének rögös útján.
Tudjuk szakmai tekintélyt kölcsönöz a forex-nyereség és „nem szabad róla lemondani”, mert bevételt termel, ami aztán versenyelőnyt biztosít. De akkor sem jó jel, ha nincs kézben egy pénzügyesnél a kormányrúd és a pénzügyi partnerek által motivált túlzott spekulációs aktivitás jellemzi a vállalatot, nem pedig az óvatosságon alapuló árfolyamkockázat-kezelési stratégia kialakítása és megvalósítása.
Szóval Bástya elvtárs után szabadon csak annyit még, hogy „szerénység”. Tiszteljük a devizapiacot!
VEGYÜK ÉSZRE AZ EURÓFORINT ÁRFOLYAMA AZ ELMÚLT ÉVEKBEN MÁR BIZONYÍTOTT: 2018 ÓTA VÉGE A SÉTAGALOPPNAK, ÜGETÉSBE KEZDETT,
nem vált nemzetközi értelemben vett finanszírozó devizává, és nem lett az árfolyam „teteje” se a 320, se a 330-340-370-400-415-ös ellenállási szint. Miért is lenne a plafon a tavaly őszi 435-ös forint? Miből gondoljuk azt, hogy a forint nem tartogat az idei évre is meglepetéseket?
Keletre tőlünk a háborús konfliktus sajnos éppen most terjed ki (remélem azért mégse) az egész kontinensre és hazánk devizája semmilyen irányból sincs biztonságban. A jelenlegi euró-forint árfolyam mellett megfontolandó „fej vagy írást játszani” a cég jövőbeli eredményének, a dolgozók fizetésének, a beszállítói kapcsolatok minőségének a rovására. Ez ráadásul akkor is így van, ha tudományosan indokoltnak látszik, mert az éves nemzetközi és hazai elemzések és hangulatjelentések éppen forint erősödését vizionálnak, hiszen magas a forint relatív kamatszintje, megkapjuk az büsszeli pénzeket, béke lesz, csökkennek az energiaárak és az év végére várt egyszámjegyű infláció reális és nem vágyvezérelt akaratnyilvánítás.
Egy az éves exporthoz képest két- háromszorosnál nagyobb devizapiaci kitettség 435 feletti euró forint árfolyamnál a bank szempontjából már biztos nem mérlegen kívüli tétel. Sosem volt persze az, és komoly léket tud ütni a hajón. Az a vállalkozás, amelynek a pozícióját likvidálták már, mert elbukott a finanszírozás ellehetetlenülése vagy az árfolyam, esetleg a kamatváltozás miatt az tudja ezt. Aki likvidált már (pozíciót), vagy esetleg látott ilyesmit közelről, annak tudnia kell, hogy a pozíciók kényszerzárása sohasem örömünnep. Szóval, aki a közelében volt hasonló eseménynek az érzékennyé válik, ha pozíciójára árnyék vetül, felismeri mikor indul el visszafelé a stopperóra.
Ilyen jel többek között az, amikor egy cég pozíciói évek óta a kezelhetetlenség határát súrolják. Valahogy állandóan menteni kell a helyzetet. Sorozatosan kényszermegoldásokkal kell operálni (finanszírozás, átstrukturálás). Történik ez azért, mert a konkrét devizapár árfolyama valahogy mindig rossz irányba megy.
Ilyen óvatosságra intő jel a pénzügyi partner növekvő bizalmi deficitje is, például amikor a cserepadra ülteti ügyfelét és már a limit terhére sem enged üzletelni. Eltilt tehát a további pozíciónyitástól. Ennek a következő fokozata az, ha már a pozíciók igazgatását, átstrukturálását sem engedélyezi.
Fókuszáljunk a helyzetben rejlő lehetőségekre és a megoldásra
A történetet innen nem érdemes folytatni. Ennek részletezése helyett fókuszáljunk a fonák helyzetben rejlő lehetőségekre, mert ahány cég annyi féle megoldása létezik a feleslegesen vállalat kockázatok leépítésére.
A cégek átvilágításakor a „treasury szakértő” leghálátlanabb feladata beláttatni a cég menedzsmentjével, hogy fel kéne hagyni a devizaspekulációval, mert ezen a piacon a profik is időről időre elvéreznek, felesleges bajlódni vele és a cég érdekében vágtában vissza kéne térni a természetes pozíció által kijelölt útra. Párhuzamosan a helyzetet stabilizálni kell, a felismerhetően káros pozíciók méregfogát ki kell húzni, azokat le kell zárni, vagy a kockázati profiljukat meg kell változtatni. A cél egy egészséges treasury állomány kialakítása.
Arra a kérdésre, hogy az éves kitettségéből mennyit fedezzen treasury ügyletekkel egy cég, nincs egységes recept, ahhoz ismerni kell testközelből a cég treasury működését és a számait, de a jelenlegi devizapiaci kilátások (euró-forint, 390) mellett céges árfolyamkockázat-kezelési szabályzat hiányában minél kevesebbet, minél rövidebb határidőre.
Rövid távon a pozíciók veszteséges zárásával lehet csökkenteni a kockázatot. Középtávon az deviza portfólió kockázatcsökkentésének leghatékonyabb eszköze a pozíciók folyamatos árazása (a pénzügyi partnerek is ezt teszik), ami által kiválaszthatóvá válnak a lezárandó pozíciók.
Hosszútávon minden a veszteséges pozíciók átstrukturálásán dől el. Szabályok alapján átláthatóvá kell tenni, hogy milyen lejáró kockázatot milyen jövőbeli kockázatra cserélünk. Megkerülhetetlen a pozíciók egyenként történő átvilágítása és a megfelelő pénzügyi eszköz kiválasztása.
Egy vállalat a veszteséges devizaportfólióját sokféleképpen strukturálhatja át. A lényeg mindig az, átlátja-e, hogy az átstrukturálások alkalmával milyen jövőbeli kockázatra cseréli a lejáró kockázatot. Akik ebben bizonytalanok, azoknak célszerű ezen a területen a fokozott óvatosság. Nem baj, ha tudjuk: „a lebegő veszteségű devizapozíciók görgetésének a kegyetlen és megtörhetetlen törvénye az, hogy áldozatok nélkül úgysem múlnak el”. Született optimistaként vallom, hogy ezen a „még minden nagyjából rendben van” szinten a legrosszabb, a kényszerlikvidálás még elkerülhető.
A BANKI KAPCSOLATOK KONSTRUKTÍV ÁPOLÁSÁT NEM SZABAD ELHANYAGOLNI. A CÉGRŐL ALKOTOTT POZITÍV KÉP KARBANTARTÁSA A MENEDZSMENT ÉS A VÁLLALATI PÉNZÜGY FELADATA.
Értsük meg a kereskedelmi bankok profitorientált vállalkozások, akiknek alaptevékenysége a professzionális kockázatkezelés. Bizonyos árfolyamszintek elérése esetén muszáj változtatniuk a játékszabályokon és egyáltalán nem mindegy mit gondolnak a cégről.
Készüljünk a szélsőséges helyzetekre is!
A túlzott devizapiaci kockázatot vállaló cég pozícióinak eredményességére a legnagyobb veszélyt az euró forint árfolyam 435 forintos szint fölé emelkedése okozhatja, aminek lássuk be 387-es árfolyamnál egyre csökkennek az esélyei, de pont ezért kell elkezdeni minél előbb a mozgósítást a kockázatcsökkentés témában. Ki tudja lehet 2023-ban megy az euróforint árfolyama 350-es szint alá és akkor nagyon fog fájni a lezárások miatt az elmaradt haszon. De az ár mehet 435 fölé is és akkor kezelhetetlenné is válhat a helyzet!
AHOGY A SAKKBAN ÚGY A DEVIZAPIACON IS EGY VÁLSÁGOS HELYZETET ELMÉLETILEG TÖBBFÉLE FELFOGÁSÚ STRATÉGIÁVAL LEHET KEZELNI.
Lehet passzív módon, további kockázatot nem vállalva. A lejáró pozíciókat ilyenkor kifuttatjuk, ha nincs rá lehetőség akkor átstrukturáljuk! Másrészt lehet defenzív stratégiával, amelynek lényege, hogy a kockázati kitettség folyamatos csökkentésére törekszünk (sávosan, időarányosan). E védekező stratégia enyhébb változata, hogy minden pozíciót lezárunk, aminek nulla, vagy plusz az eredménye. A durvább változat, ha bizonyos árfolyamszinten, akár veszteséget vállalva zárjuk a pozíciókat.
A jelenlegi árfolyam, kamat és inflációs környezetben világos kockázatkezelési stratégiát követve még időben vannak a túlzott devizakitettséggel rendelkező cégek és kis szerencsével 2024-re reális szintre csökkenthetik a devizakockázatukat. Feltéve majd visszatér a normális üzletmenet érdemes lesz elgondolkodni az árfolyamkockázat-kezelési szabályzat elkészítésén, hogy többé ne spontán, hanem szabályozott, profi módon működjön a cég treasury területe.
A cikk a Portfolio.hu portálon jelent meg (2023. február 12. 12:00)
Kép: Faith Dickey női highline távolsági világrekorder (105 méter)
